Vizek partján, horgászva

Halak a kubikokból

„El kellene menni a Hajdovába. Ha megvan még egyáltalán” – mondta magának a számítógép előtt ülve Thakács.

Mi is az a Hajdova? Hullámtér-rész a falu alatt, vén fűzfákkal, kubikokkal, Th. első horgászatainak emlékével. „Harmincöt éve nem láttam” – mondta magában Thakács, akinek számára a Hajdova emléke annyira valóságosnak tűnt, mint az a háztömb, melyre rálát írás közben az ablakból; az egykori halak éppúgy, mint a mostani, tetőn gyülekező galambok; a mostani, írás közbeni tél pontosan annyira, mint az egykori, hajdovai nyár. Itt horgászott életében először Thakács, mikor nagyapja, ez az állandóan robotoló, gürcölő öregember, egyszer csak – látva Th. vizek, halak iránti fokozott vonzódását -- rászánta magát, és nemcsak ígérte („na, majd ha nyugdíjas leszek, megyünk a Hajdovába ám!”), hanem ténylegesen elvitte a Hajdovába horgászni Thakácsot, bár miután nyugdíjba ment, ugyanannyit dolgozott, mint annak előtte, sőt. S elmondta Th.-nak, az ő gyerekkorában miként fogták ott a halat: borigatva, aljatlan kosárral -- vagy minden eszközt nélkülözve, kézzel, a vízben lassan előrehaladva, és félve, csukát fognak meg, mert az harap. -- Szóval, mindez fölmerül most Thakács képzeletében, meg azok az óriási nyurgapontyok egy udvaron, nagy fateknőben, amelyek egy falubeli, ma úgy mondanánk, rapsiccsalád tulajdonát képezték, s melyekről tudni lehetett, hogy a Hajdovából származnak.

Most, amikor Thakács visszagondol a Hajdovára, olyanszerű érzése van, mint gyerekként az Egri csillagok olvasása közben arra gondolva: mi lett volna, ha a várvédőknek csupán egyetlen géppuskájuk van. Mennyire megváltoztatta volna az a hadihelyzetet! Ha Thakácsék nem fűzfasuháng bottal, és harmincas zsinórral, hasonlókkal horgásznak a Hajdovában egykor, hanem egy jó keszegezővel, s egy pontyozóval, mennyi halat foghattak volna! Th. gondolatai közt megjelennek azok a pirosszárnyú keszegek, kisebb pontyok, hullámtérben kinnfelejtkezett, a méretet épp elérő harcsagyerekek, amelyek az akkori, több mint harminc évvel ezelőtti horgászat során jöttek. Tulajdonképpen foghattak volna-e többet, foghatnának-e a rendes, mai fölszereléssel, most? Hisz egy keszegező pálca vége folyamatosan fönnakadna a fűzek ágai közt, nem úgy, mint az a régi, visszagondolva csak másfél méter hosszú bot, amivel egykor horgásztak. Oda, a Hajdovába olyan fölszerelés volt való. És vajon a Hajdovában használható lenne-e pl. a kukorica? Mert régen kukoricával pontyozni értelmetlenség lett volna arrafelé: azok a pontyok annyira „vad”-pontyok voltak, hogy nem ismerték a kukoricát, kizárólag iszapgilisztára jöttek.

Hajdova… Thakács egyedül is kijárt ide. Áradáskor a töltésig ért a víz; ahogyan húzódott vissza, s párolgott el a nyárban, nemcsak a nagy, mély fekvésű hullámtérben, hanem az annál magasabb fekvésű, kiszáradt rész fűzfák közötti, kis gödreiben is ottmaradgatott a hal. Thakács – mondjuk, úgy tízévesen – ment egyik gödörtől a másikhoz, mindegyiknél kapássorozat, a horgon pedig egymást követő, kéttenyérnyi ezüstkárászok. Az összefüggő, nagy hullámtér kevesebb sikerélményt adott, arra a vízre – gondol vissza akkori élményeire Th. – inkább egy kiadós halmentés fért volna rá minden áradás után, semmint horgászat. A megtartható, épp méretes pontyokon kívül annyi apró, tenyérnyi és még kisebb ponty jött, hogy az nem kifejezés, Th. nem győzte visszadobálni őket. És a nagy, többkilós pontyok, melyek ezt az ivadékmennyiséget termelték? Azok részint visszamentek a Marosba az apadással, illetve részint nem mentek vissza -- de a harmincöt évvel ezelőtti, Th.-ék által alkalmazott horgászmódszer alkalmatlannak bizonyult megfogásukra, egyáltalán, észlelésükre. Persze, megfoghatók lettek volna, de hát a nagy pontyok nem díjazzák, ha valaki úgy közlekedik az ártérben, hogy a lába alatt csak úgy ropognak a gallyak, s amint jön a part mentén, előtte sorozatban loccsannak be a vízbe a kecskebékák. Márpedig Thakácsék így közlekedtek, és mindez a kifogható halmennyiséget s -minőséget sajnálatosan csökkentette. De pelyheztek a fűzfák – nyári havazás --, egy fűzodúból saját csőrében vitte le a vízre sipákoló fiókáit a vadkacsa, sikló iramodott Th. elől a vízbe, láthatatlan fácán kakattolt, őzek iramodtak meg és csörtetve menekültek, a hullámtérben hamvasan ért a szeder már, s így tovább, úgyhogy még rendes hal híján is szembeötlő élményeket tartogatott az arra járóknak a Hajdova. – És szúnyogok százezreit, természetesen. De az ilyesmit a horgászat elkerülhetetlen velejárójának tartotta Thakács. „Ma kibírnék-e ott egy órát?” – kérdezte magától a számítógép előtt. „El kéne menni a Hajdovába, majd, ha megjön a nyár. Lehet, hogy megváltozott a hely, lehet, azóta már jócskán feltöltődtek azok a kubikok, az a hullámtér. Persze, az is lehet, hogy nem. Csak én változtam meg annyira, hogy rövid időn belül menekülésszerűen távoznék. Mert ugye, aki a kiépített Balaton-parthoz szokott, és akinek a Balatonon a szúnyogirtás után is sok a szúnyog -- mit szólna a Hajdovához, ahol bokáig sárban cuppogva lehet megközelíteni a vizet, s ahol szúnyogirtás soha nem volt, és remélhetőleg, soha nem is lesz?” – kérdezte magától.

„Tulajdonképpen félek elmenni a Hajdovába. Nem is a különféle kellemetlenségek miatt, de attól tartok, annyira másként látnám már azt az egykori, régi horgászhelyet, hogy megszűnne számomra a gyerekkori paradicsomról való álmodozási lehetőség. A Balatonon, ha tele van sétálókkal a móló, s nem lehet nyugodtan halat fogni, az ember lélekben nem menekülhetne a Hajdovába” – mondta magában a számítógép előtt Thakács. „Voltaképpen előírást kellene hozni, hogy az ember nem keresheti föl gyermekkora horgászhelyeit. Ezt az előírást mindenkinek saját érdekében be kellene tartania” – tette hozzá, és pötyögte be a gépbe. Aztán eszébe jutott: azért sem megy a Hajdovába, mert semmi köze a környékhez immár: sem a faluhoz, melynek határában a Hajdova foglal helyet, hisz nagyszülei rég halottak, s a házban mások élnek; sem a Maroshoz, amit csak hídról lát, havi egyszer, sem semmihez -- nem harmincöt évvel ezelőtt van, hanem most. Úristen, hová lett a harmincöt év, hová lett Thakács is mára már.

Farkas Csaba

 

 

 

Köteteim

00ABalatonrol_halakrol.jpg01A_kozelito_haz.jpg02Balatonozasok_kora.jpg03Vizek_partjan_horgaszva.jpg04A_napfenyfolt_sulya.jpg05Mozdulatlan_eso.jpg06Naphal_lampafenyben.jpg07Tenger_a_telefonban.jpg08Balaton_hal-alom.jpg09Halak_a_varos_folott.jpg10To_a_levegoben.jpg11Gyalog_a_hidon_at.jpg12Yasmina_belem_olvas.jpg13Uszohazi_Hirek.jpg14A_kapu.jpg15Maganbirodalom.jpg