A napfényfolt súlya

Előszó a halászléhez

Amikor először találkoztam Thakáccsal, a déli kisváros egyik terén állt, a működésképtelen óra alatt. Rendíthetetlenül, mint egy makacs ólomkatona, állt ott, s az óra tizenkettő-tizenötöt mutatott. A Nap már a város felett, fénye gellert kapott a szökőkút peremén, a cukrászda környékén szórólapos emberek reklámozták a butikok kínálatát. Thakács leplezetlen első kérdése az volt hozzám, láttam-e Anemone-t, kóbor múzsáját, de azért nekem is örült. Mondtam neki, újabban nem találkoztam vele, ám ismerem szegről, mindig eltűnik, aztán pedig előkerül más alakban, lehet, hogy épp tükörpontynak öltözött, s a magyar tenger tetején sütteti a hátát, és beúszik a képbe a napfényfolt súlya. Thakács jó mesélő, szeretteti a körülvevő világot, a gótikus tinédzserektől a zokogó, terhes cigányasszonyon át a mágikus költőnőig minden, csak épp felbukkanó figura nagyon emberi, még a halak és a vadkacsák is. Elmélázom, miközben szaggatottan beszél, írásban: minimalizál, miként csinálja, hogy alig mozdul, mégis dimenziókon át lépeget. Szűk keretet fog be, aztán azon keresztül tágul a tér, apróságokból indul ki, leír, megjegyzéseket fűz, önironizál, miközben kritizál szelíden, de elsősorban mélységesen melankolikus, és közben más világokba ér. Például a vörösszárnyú keszeg vagy a sárgalábú sirály univerzumába, s jönnek a natúr horgászat örömei. A focit nem bírom, ahhoz szerencsére Thakácsnak sincs semmi köze, de a horgászat is agyamra ment valamikor, akár a horgásztematika mentén születő irodalom, itt azonban R. Braughtigan jelenik meg nekem a vizes történetek nyomán, kamaszkorom legszebb hala. Kedvelem, ahogy Thakács a lassú városról ír, vagy csupán ő van lelassulva, mondaná. Itt él, meg a többi ember is, halak egy nagycsarnok akváriumában, csak úszkálnak körbe-körbe, és Thakács menekül, nehogy ő is oda kerüljön. Elhaladunk a Történelem sgt. és a Mindennapok u. sarkánál, a Béke Tanszék, kultikus hely, egy legenda, a veréb, igen, már túl van a sokszázadik lépésén is, elősejlik egyik, öntudatlan irodalmi kötődésem – amelyről kiderül, Thakácséval egyezik --, megyünk tovább. Lehet, hogy Anemone hamarosan megérkezik, addig is eszünk egy jó halászlevet, aztán röpke városnézés, Thakács egyre izgatottabb, nekik találkozniuk kellett valamikor, valahol. Szeretettel olvassák ezt a könyvet! Az egyszemélyes, déli halkommandós kötete. Ahol ezt írom, innen sem látszik kicsinek.

(Artner Szilvia Sisso, előszó, 2010)

 

 

 

Köteteim

00ABalatonrol_halakrol.jpg01A_kozelito_haz.jpg02Balatonozasok_kora.jpg03Vizek_partjan_horgaszva.jpg04A_napfenyfolt_sulya.jpg05Mozdulatlan_eso.jpg06Naphal_lampafenyben.jpg07Tenger_a_telefonban.jpg08Balaton_hal-alom.jpg09Halak_a_varos_folott.jpg10To_a_levegoben.jpg11Gyalog_a_hidon_at.jpg12Yasmina_belem_olvas.jpg13Uszohazi_Hirek.jpg14A_kapu.jpg15Maganbirodalom.jpg