A közelítő ház

Ahol a lehetetlen is lehetséges

Új könyvében Farkas Csaba kisprózákat gyűjtött egybe, több mint húsz év terméséből válogatva. Ha az írások műfaját pontosabban akarjuk meghatározni, a tárcaműfajok két jellegzetes formájáról, a karcolatról vagy a krokiról eshet szó. A szerző néhány vonással rajzolja meg a helyzeteket és a szereplőket. Cselekmény nincs, vagy alig van. Sokszor csak bevezetésként van szükség rá egy-egy portré vagy élethelyzet ábrázolásához. Az írások tehát statikusak, de ez nem róható fel hibájukul, ez a műfaj sajátossága.

Két ciklust foglal magába a kötet, az első Az út túlsó oldala, a másik a Séta a városban. Az első hőse, már amennyiben lehet hősökről beszélni, Zamfiri, „a leendő főiskolás (és máris tárcaíró, ’anyag’-ai meg- s megjelennek az N.-i Néplapban)…”, a második ciklusé pedig Thakács, „…a negyvenes éveiben járó, rendszerváltozás utáni, de mindenképpen sikertelen író…”. Az olvasó pedig joggal gyanakodhat, hogy ugyanarról a személyről van szó, csak éppen közben eltelt húsz év, Zamfiri immár nem külsős tárcaíróként, hanem belső munkatársként robotol az N.-i Néplap szerkesztőségében, s közben írói álmokat dédelget.

Az írások néha abszurdba hajlanak, például A madár című karcolat, vagy A kapu, míg az Éva orra hagyományos, némileg anekdotikus tárca, a műfaj régebbi hagyományait követi.

Zamfiriről a Vízisízés című karcolatból megtudjuk, hogy meghasonlott hírlapíró. Hogy miért hasonlott meg, az nem derül ki, de nem is fontos ebben a műfajban. A tárca nem viseli el az aprólékos jellemábrázolást vagy az előzmények feltárását. A karcolatokból összességében azonban megjelenik egy jól körülhatárolható világ, úgynevezett bohémek, újságírók, festők, írók és egyéb kapa-kaszakerülők mélyvízi világa, csak éppen kicsiben, egy vidéki (nagy?) város többé-kevésbé zárt körében.

Sok szesz, nagy dumák, kevés valódi teljesítmény jellemzi ezt a miliőt, mindenki szenved, rosszul érzi magát, de a világért sem változtat a helyzetén, ha nem kényszerül rá. Talán a hírrovat szürke robotosai kivételével mindenki írónak tartja magát, és a soha meg nem írandó „KULCSREGÉNY” (69. oldal) megírására készül, de máris úgy viselkedik, mintha megírta volna, illetve ahogy elképzeli azok viselkedését, akik már megírták.

Mint említettem, húsz év terméséből válogatta a szerző a kötet anyagát, a húsz év termése pedig több száz kisprózát jelent. Ehhez viszonyítva a válogatás meglehetősen szigorúra sikeredett, a karcsú kötet mindössze harminchat írást tartalmaz. A kötet tárcái sokrétűek, stílusuk eltérő, változatos, mindig tartogatnak valami meglepetést. Egyik-másik kivételesen jól sikerült, a már említetteken kívül ide sorolható az Ablakban című, vagy a Hiányjel és bevásárlás, amelynek szövege néhol szinte ritmikus prózára vált, de említhetném a kötet címadó karcolatát is.

Csupán a könyv témáit és környezetrajzát tekintve, akár nyomasztó is lehetne az összbenyomásunk, hiszen reménytelenség, életidegenség áradna a sorokból, ha nem színezne át mindent valami derű.

Mintha az író maga sem venné egészen komolyan, ami megjelenik könyve lapjain, valamiféle megbocsátó iróniával tekint hőseire, akik esendőségükkel, hibáikkal együtt közel állnak hozzá, akiket megért, akikkel azonosulni tud. (Littera Nova Kiadó)

(Bistey András, Ezredvég, 2016. január—február)

 

Képek a duzzadó folyam fő- és mellékágairól

Farkas Csaba korábbi könyveiben (ez a munkája már a tizenötödik önálló kötet!) tanúbizonyságot adott arról, hogy a „sajtófejlődés” és az ízlésváltozás kapcsán halottnak, vagy legalábbis haldoklónak ítélt tárca műfaja igenis él, sőt duzzadóban lévő folyama új és új ágakra bomlik, éltető áramlatai hasznos (használható) uszadékokat hordoznak.

Azt írja a cím alá: „rövidprózák”. Pontos, mégis ravasz meghatározás ez, hiszen alá sorolható a tárcán kívül minden más egyperces is, karcolat, szösszenet, elmeforgács, sziporka. A két ciklusba rendezett írások összeszerkesztése során a szerző él is a maga teremtette műfaji szabadsággal: igazat mond, rövid prózákat kínál, s ezeknek csak a zöme, de nem egésze tárcanovella.

A magyar zsurnalisztika és a vele sokáig összefonódó prózairodalom szép hagyománya a „vonal alá” rendezett írások közlése, s a szegedi lapok különösen sok kitűnő szerző apró opusaiból válogathattak-válogathatnak. Elég Móra vagy Tömörkény pazar írásaira hivatkoznunk, amelyekben értelem és érzelem, ismeretterjesztés és katartikus elem egyaránt a helyén volt.

De szerte az országban a legjelesebb szerzők adtak írásokat a vonal alá, halhatatlan irodalmi hősök köszönhetik létüket a rotációs szülőszobáknak. Esti Kornél vagy Szindbád soha sem lett volna irodalmi kulturális ikonná, ha a napisajtó nem bábáskodik körülöttük. Az első olvasás bűvöletében ki merem mondani, hogy Farkas Csaba két alap-figurája, Zamfiri és Thakács méltó kései társuk, barátjuk, ivócimborájuk lehet.

Farkasnál a hagyományok követése nem jelent szolgai alázatot. Tudja, hogy a mai sajtóban (például) az ismeretterjesztésnek vagy a napi politikának más tere van, így szívfájdalom nélkül löki ki írásaiból ezeket az elemeket, miközben számít a többi rovat által közvetített tudáselemekre, bátran feltételezi olvasóiról, hogy megfelelő mértékben művelt, legalábbis tájékozott emberek. Másként fogalmazva: amikor meghaladja a hagyományt, feltételezi annak továbbélését a befogadóban.

Ahogy Kosztolányinál vagy Krúdynál, Farkas Csabánál is különös módon viselkednek a rövid írások. Megőrzik ugyan önállóságukat, mégis akarva vagy akaratlanul összeállnak, összeolvadnak, új mű-egészet alkotnak.

A közelítő ház elemei nem is egy, hanem két kisregény szövetévé egyesülnek. Szövet helyett tán helyesebb lenne mozaikot említeni, bár az egyes írások inkább fonalak, mint építőkövek – az olvasó majd kiválasztja a megfelelő hasonlatot.

Az első „kisregény” (Az út túlsó oldala című ciklus) az 1983 és 1997 között íródott tárcákból jön létre. Sajátos pikareszk ez a huszonegy elem: Zamfiri (a szerző nyilvánvaló ifjúkori alteregója) tartja össze a történeteket, a pályakeresés és társkeresés párhuzamos kínkeservei egy ígéretes művészpálya megalapozását szolgálják, a tragikus és komikus elemek úgy sorakoznak egymás mellett, hogy összességük a járható út reményét, az önmegvalósítás lehetőségét ígéri.

A második „kisregény” (a Séta a városban ciklus tizenöt írása) már nem ilyen optimista. Thakács – a szerző férfikorú alteregója – egyértelműen sikertelen író, már-már nem is alkotó művész. Sorsa sodródássá vált, alkotóból robotossá szürkült. Magán- és közéleti csődtömegként éli meg hétköznapjait, és nincs híján az önsorsrontó gesztusoknak sem. Hogy az olvasó számára mégis érdekes marad, az egy új központi szereplő belépésének köszönhető: a mágikus költőnő, Anemone egyszerre műelemzési tárgya és példaképe lesz a főalaknak, s az ő (távoli) sikeressége csempészi be az optimizmust a mélyen depressziós „hős” életébe, s egyúttal a ciklus egészébe. Segíti ebben a finom irónia-önirónia következetes adagolása is.

Eddig a kötetről mint egészről próbáltam megfogalmazni a gondolataimat. Írásom nem lenne teljes, ha mindkét részből („kisregényből”) ki nem ragadhatnék egy-egy írást. Az első ciklusban a Tenger a konditeremben című, több kis részből összerakott munka ragadott meg leginkább. A történetelemek mögött a mű létrejöttének módszeréről, az alkotói technikák tudatosságáról is sokat megtudunk. A szerző szavaival: „Az emberek legtöbbnyire egy életet élnek, ezzel szemben Zamfiri több fő- és hatezer mellékéletet élt egyidejűleg, ugyanakkor pedig egy felet sem.” És ebből a megélt hatezer-egynéhány, és a hiányzó fél életből áll össze a Farkas-féle irodalom. A második ciklus komorabb írásai közé illene innen A gálya precízen ábrázolt tragédiája, a kötet egyik csúcspontja.

De a „második kisregény” már-már depressziót tükröző darabjából is kimagaslik néhány, hadd említsem meg A mágikus költőnő című írást, amelyikben feltűnik a másokban kiteljesülő párhuzamos lét reménye, vagy ennek ellenpontjaként a könyv címadó darabját, A közelítő házat, mely a kortárs képviseleti irodalom legszebb vonulatához csatolható.

Szólnom kell még Farkas Csaba sajátos irodalmi nyelvéről, stílusáról. A hagyomány megköveteli, hogy a tárca – mint hírlapi mű – közérthető legyen, nyelvezete minél jobban közelítsen a köznyelvhez, ugyanakkor emelje azt meg, tegye irodalmivá. Az író eleget tesz ennek a kettős követelménynek, követi mesterei, elődei útját, de beépíti prózájába a posztmodern irodalom életképes hozadékait. Ha nem tenné, porosnak vélhetnénk, ha csak azokat használná, zagyva nyelvi játékba süppedne. Farkas azonban kitűnően egyensúlyoz a hagyomány és az újítás, a megőrzés és a teremtés függőhídján. A sültrealista stílt éppúgy alkalmazza, mint az emlegetett mesterek leleményeit. Merít néhányuk tündéri realizmusának inkább keser-, mint édes vonulatából, a huszadik századi szürrealizmus mestermunkáiból. Nem vélik epigonná, de nem is fordul szembe a felhalmozott értékek világával. Ezért lehet – hősével ellentétben – kész, és (a maga módján) felhasználható, befogadható értéket teremtő, azaz sikeres író.

(Gyimesi László, Napsziget, 2013. június 10.)

„Halott vagyok, hm. Ez is egy életforma” – közli magával Farkas Csaba egyik rövidprózájának hőse. Másutt úgy véli (…) „mindig is ott repkedett körülötte, láthatatlan, az alakváltoztató halál.” De szerencsére egy további szövegben már ez olvasható: „Azt hiszed, a halottak közt nincs versenyhelyzet? Fölösleges lenne cseberből vederbe kerülni.” – Az idézetek meggyőzően szemléltetik azt a véleményt, mely szerint Farkas Csaba írásainak atmoszférája „komor, de nem komoly”. Egyszersmind iróniáját minden lelki lúdbőrzések ellenére sem veszíti el a szerző, kiváltképp az öniróniát, mely utóbbi hiánycikk irodalmunkban. – Farkas Csaba többszáz, napilapos rövidprózát adott közre több mint húsz év alatt, ennyi idő terméséből nyújt dióhéjban ízelítőt e karcsú kötetbeni válogatás.

  (Fülszöveg)

 

 

 

Köteteim

00ABalatonrol_halakrol.jpg01A_kozelito_haz.jpg02Balatonozasok_kora.jpg03Vizek_partjan_horgaszva.jpg04A_napfenyfolt_sulya.jpg05Mozdulatlan_eso.jpg06Naphal_lampafenyben.jpg07Tenger_a_telefonban.jpg08Balaton_hal-alom.jpg09Halak_a_varos_folott.jpg10To_a_levegoben.jpg11Gyalog_a_hidon_at.jpg12Yasmina_belem_olvas.jpg13Uszohazi_Hirek.jpg14A_kapu.jpg15Maganbirodalom.jpg