Balatonozások kora

Kagyló a kabátzsebben

Naphalszínű volt az alkony. Thakács elsétált negyedik kávéját meginni a Spar mögötti palacsintázóhoz, a panelház-sorfal elé. A vadszőlő (teljesen befutotta egyikét a tízemeleteseknek) levelei – pár napja mlg magukbafordultan, fagycsíptén, bordón csüggtek – mára jórészt lehullottak, eltakarította őket a várostakarítási cég, s elfújta a szél. Lefelé ment a Nap, felhőfoszlányok előtte, kék-lila-piros-sárga mintázat ömlött el a nyugati égen. A keleti mennybolt egyöntetű-szürke, csapongó sirálycsapat bukkant fel a templomtorony mellől; az épület nagy hányadát elfedte az áruház, csupán csúcsa látszott. „A Balatonon ilyenkor,,,”, mondta magában Thakács, és a szélhajtotta sirályokat figyelte. Más volt ez a röpt, mint mikor a sirályok nyugodalmasan libegnek a víz fölött,  kishalat kutatva: most siettek. Olykor féloldalra döntötte őket a szél, ez méginkább csapongóvá tette szálltukat. – Igen, igyekeztek valahová, talán a Tiszáról jöttek, s a Fehér-tavi nádrengeteg felé mentek, hogy biztonságban töltsék az éjszakát. „A Balatonon is nyugatra szálnak alkonyatkor a sirályok”, közölte magával, magában Th., a palacsintázóbódé előtt. „Mintha, igen, a Nap után repülnének, holott csak mennek a Kis-Balatonra, vagy a lellei, fonyódi halastavakra.”

-- Kész a kávé! – szólt ki üvegkalickájából a palacsintás hölgy; Thakács nem reagált. – Kész a kávé!

 -- Uram, a kávéja – kopogtatta volna meg Thakács hátát egy ember, aki dzsemes fánkra várakozott. – Uram… -- „Uramisten”, gondolta a fánkra váró, hisz Thakácsnak nem tudta megkopogtatni a hátát: akadálytalanul keresztülment rajta keze, mintha odavetített kép lenne Th., semmi más.

-- Ja, bocsánat – mondta Thakács, csak hologramja volt jelen az elébb, ő maga a Balatonnál bóklászott --, köszönöm a kávét.

-- Ötvenöt – mondta a hölgy, semmit sem vett észre abból, hogy Th. percekig egészen másutt tartózkodott. Hiszen csupán annyi történt: elbámészkodott egy vendég.

…Thakács megitta kissé kihűlt kávéját a fehér műanyagpohárból, visszafelé indult, ahonnan jött, és egy lány közeledett szembe vele, akivel gyakran látják egymást a buszon. – Elfogadnál tőlem egy kagylót? – kérdezte Th., kabátzsebéből nedves-hideg kagylóhéjat szedett elő.

-- Te kagylóval a zsebedben jársz? – nevetett a lány.

-- Most hoztam a Balatonról. Ebben a percben. Az előbb ott voltam. Még vizes. Tessék – mondta Thakács. A kagylóhéj karcsúbb volt, mint az errefelé, a Tiszában honos kagylók héja, s korántsem sötétbarna: szinte áttetsző világossárga.

-- Halszagú – közölte a lány, orrához emelve a kagylót. – És moszatszagú. De azért szép – tette hozzá elgondolkozva. – Én ilyen szép kagylót még nem is láttam.

-- Tartsd a füledhez – mondta Th. A lány a füléhez emelte a kagylót: hullámmoraj jött belőle, a tó hak zaja, sirályok távoli jajszava, csaponganak a szélben, mennek a Nap után az üvegtiszta, őszvégi víz fölött, az alacsony, feketéskék hegyek között, a naphalszínű ég alatt.

Farkas Csaba

 

 

 

Köteteim

00ABalatonrol_halakrol.jpg01A_kozelito_haz.jpg02Balatonozasok_kora.jpg03Vizek_partjan_horgaszva.jpg04A_napfenyfolt_sulya.jpg05Mozdulatlan_eso.jpg06Naphal_lampafenyben.jpg07Tenger_a_telefonban.jpg08Balaton_hal-alom.jpg09Halak_a_varos_folott.jpg10To_a_levegoben.jpg11Gyalog_a_hidon_at.jpg12Yasmina_belem_olvas.jpg13Uszohazi_Hirek.jpg14A_kapu.jpg15Maganbirodalom.jpg