A napfényfolt súlya

Átok és jáspiskő

1.

„Halott vagyok, hm. Ez is egy életforma” – közölte magával, röviddel elhunyta után, Thakács. (A halál oka: Anemone, a mágikus költőnő, rájött: immár nincs szüksége Th.-ra, aki teremtett világát idáig cipelte [azaz: állandóan Anemone műveit olvasta, naprakész volt Anemone-ból Thakács, s már tanulmányt írni készült A.-ból, igen] kiküszöböli életéből.)

2.                                       

Anemone tehát, a halált előidézendő, szív alakú, csiszolt ásványt helyezett a tenyerére, jáspiskövet, a számítógép elé tartotta, ráfújt, mintha csókot küldene a monitornak – s a szív-jáspiskő el is tűnt, huss (nyílt-csukódott a képernyő), ment, ment, hasította a levegőt kétszázhárom kilométeren át (ennyi távolság választotta el A. és Th. lakhelyét). Persze – mondhatnánk --, akinek szívet küldenek, örüljön, de – tehetjük hozzá – jó, ha megnézi, milyen is az a szív, mert…

Szóval: egy perc múlva, mire a küldemény Thakácshoz ért, a fővárosból az országnak félreeső legsarkába, harminckilós, szív formájú vörösmárvány-sírkővé lett, mint amelyek egyes, régi temetőkben lelhetők föl, s idegenforgalmi látványosságként ismertetik őket a bédekkerek.

…Kirobbant a képernyőből az Anemone-küldte, harminckilós sírkőszív, telibetalálta Thakácsot, aki éppen számítógépe előtt ült, és székestül borult hátra, homlokából vér szivárgott; a szív-szikla füstölögve pörgött-forgott a szobában, nem megállíthatón… Mint később a szakemberek jegyzőkönyvben rögzítették: a rajta metálbetűkből álló, rejtélyes szöveg voltaképpen hopi indián átokformula. Amikor a nyelvi elemeket kémiai összetevőkké lefordító prof a laboratóriumban kimondta az tokszavakat, a folyadék fölpezsgett, kifutott, s a kémcső azt visszhangozta: halál.

-- Többszörös túlbiztosítás. A szív küldője nem piskóta – jegyezte meg az egyik szakértő. – Mintha mérgezett teherautó várta volna a hajtűkanyarban az előbb-utóbb fölbukkanó, elütendő kerékpárost, így oldva meg az üzleti vitát – tette hozzá. (Azt már szinte fölösleges említeni: a szívből, miközben az agyonütött Thakács a szobában feküdt a szétrobbant monitor előtt – nos, a szívből fémlánc zörgött elő, áspiskígyó, feje bilincs: szája rákattant Th. lábszárára, és soha többé nem lehetett róla eltávolítani.)

3.

Thakács ezek után -- az eltávolíthatatlanul hozzáláncolt szív-sírkővel együtt – a proszektúrára került, ahonnan aztán, napok múlva (kihasználva az egészségügyben mutatkozó, fokozott létszámhiányt, s így az ellenőrzés hiátusait) megszökött. A félhomályos, alagsori folyosón a falnak támasztotta magát, majd miután fölengedett a mélyhűtésből, elhagyta az épületet – nem mulasztva el a portásnak a köszönést --, s holtan jött-ment a városban, húzva maga után láncán a harminckilós sziklaszívet, amely továbbra is füstölt, szikrákat bocsátott ki magából, és széltében kénkőszagot terjesztett.

-- Kinek gyűjtesz, haver? – kérdezték Thakácstól a járókelők. – Nem kell itt a happening, ne bomolj tovább – mondta valaki; röhögés. („Pedig épp azt teszem” – akarta mondani Thakács, de nem mondott semmit. „Halott ne szóljon: oszoljon” – tette hozzá gondolatban, húzta maga után sírkövét tovább.)

…Vánszorgott a vidéki város bevásárlókkal teli, forgalmas, téli korzóján, ment a belvárosból a külváros felé, irány: a temető.  Tudta Th.: a bilincs csak akkor kattan le a lábáról, akkor szabadulhat, akkor kísérthet zombiként Anemone lányszobájában, kétszázhárom kilométerrel arrébb, ha, igen… Ha Th. megtalálja azt a frissen ásott, még üres sírt, amelynek fej felőli vége fölé, erőkifejtéstől remegőn, odailleszthető a szív-sírkövet, fejfaként, Akkor aztán befekszik a koporsóba Thakács, maguktólzúdulnak rá a hantok, lekattan lábáról a bilincs, a kígyó-lánc, zörögve, visszahúzódik a sírkőbe, nyom nélkül tűnik el a kövön a nyílás…

Igen, már itt tartott (gondolatban) Thakács, miközben ment, haladt a belvárosi forgalomban, húzva maga után sírkövét. De egyszer csak… Egyszer csak pittyent telefonja, jelezve: esemes  érkezett mobiljára, elektronikus üzenet. Anemone küldte, kétszázhárom kilométer távolságból, s tartalma: ő az átkot nem is igazán gondolta teljesen komolyan, Thakács ne vegye szívére, annyira legalábbis. „Ne vegyem szívemre a szív alakú sírkövet. Ez jó” – morogta Thakács, s érezte: a fémszorítás a bokáján enyhült, kattant és lehullt lábáról a bilincs, sisteregve távozott el e világból a nyíllal átlőtt, harminckilós szív-sírkő, a lánc…

4.

Thakács kábultan nézett szét a kisvárosi sétálóutcán. Hullámzott a tömeg, forgott körülötte a világ. Semmi nem utalt arra, hogy Th. pár perce még harminckilós sírkő-szívet húzott maga után, csak a lába előtt, a járdán, a vörösmárvány-fejfa miniatűr mása: egy szív alakú jáspiskő, gyűrűfoglalatba való.

„Hát ez?” – kérdezte magától Thakács, lehajolva a kőért. „Hát ez hogy került ide? És egyébként is: hogyan lehettem volna halott, amikor élek?”

Telefonja újat pittyent. „Föltámasztottalak” – érkezett az üzenet, kétszázhárom kilométerről, a levegőn át. „Csodálhatsz tovább.”

…És Thakács elindult megkeresni azt az ötvösmestert, aki megfelelő foglalattal ellátott aranygyűrűt készít a jáspiskőnek, amit aztán ő Anemone-nak továbbíthat, hiszen szívén viseli Anemone életművét, amíg világ a világ. S elindult az újságospavilon felé, szemrevételezve a kínálatot: hova is írja meg az Anemone verseiről írandó tanulmányt.

Farkas Csaba

 

 

 

Köteteim

00ABalatonrol_halakrol.jpg01A_kozelito_haz.jpg02Balatonozasok_kora.jpg03Vizek_partjan_horgaszva.jpg04A_napfenyfolt_sulya.jpg05Mozdulatlan_eso.jpg06Naphal_lampafenyben.jpg07Tenger_a_telefonban.jpg08Balaton_hal-alom.jpg09Halak_a_varos_folott.jpg10To_a_levegoben.jpg11Gyalog_a_hidon_at.jpg12Yasmina_belem_olvas.jpg13Uszohazi_Hirek.jpg14A_kapu.jpg15Maganbirodalom.jpg